A nemrégiben lezajlott NATO-csúcson derült ki: Magyarország teljesíteni fogja a NATO felé az elvárásokat (elérjük a 2%-os katonai ráfordítási küszöböt [a költségvetésünkből]) sőt több területen is aktív részt vállalunk majd az Észak-Atlanti Szerződés akcióiban. (Egészségügyi alakulatok kiküldése, KFOR vezetés, balti államok légvédelmében részvétel, egyéb missziók, stb). Mindezt maga Orbán Viktor jelentette be. Korábban, 2018 decemberében 44 harckocsi és 24 önjáró löveg megvásárlásáról írt alá megállapodást (illetve 18 db egyéb eszközre szerződtünk), melyek nagy részét azóta már át is vettük. Úgy tűnik miniszterelnökünk pontosan átlátja, hogy amíg a NATO felé minden elvárásnak eleget tesz és a nyugati hadi-iparnak is ad megrendeléseket (vagyis lényegében "tejel" nekik) addig más területeken elnéző hozzáállásra számíthat. [Erről majd máskor bővebben.]
Orbán és a nagy barát Erdogan (kép forrása: telex.hu)
Miközben azonban a NATO felé egyértelműen "jófiúk" vagyunk, addig megy a pajtásozás a keleti diktatúrákkal is, így a putyini Oroszországgal és az Erdogan vezette Törökországgal (nem beszélve a kazahokról, akiknek sikerrel adtuk be, hogy a rokonaink - így a Türk Tanácstól is kaphatunk némi támogatást). Felvetődik a kérdés: mekkora Orbán mozgástere ebben a sajátos kétkulacsos hinta-politikában, amit csinál egy ideje. Tud Putyinnak szolgálatokat tenni (pl vétók parancsszóra) és az önálló nagyhatalmi politikába kezdő Törökországgal is összefogni úgy, hogy közben Brüsszelnek is megfeleljen? Úgy tűnik igen, legalábbis egyelőre "működik" a dolog. Kínának önként behódolunk (jöjjön csak a Fudan és a Bank of China), Putyint kiszolgáljuk, Erdogannal meg katonai szerződést írunk alá. És közben a NATO -t partnerségünkről biztosítjuk. Ez kérem a "Hungarian way" a magyar külpolitikai "csoda".
***
